<< Vissza

Pünkősdi Dalostalálkozó
2016.05.10. 21:29, írta: Ludányi András, rovat: Tagszervezeteinknél történt
Egyesületünk Szappanos Lukács Népdalköre Nagyvenyimen megrendezett Dalos találkozón járt. A találkozóról Selyem Balázsné a nédpalkör tagja az alábbiakat írta:

Pünkösdi Dalostalálkozó

 „Piros Pünkösd öltözik sugárba.

Mosolyogva száll le a világra.                                                                    

Nyomában kél édes rózsaillat                       

Fényözön hull, a szívek megnyílnak.”

                             /Reviczky Gyula/

     A Szappanos Lukács Népdalkör a fenti idézettel kapott meghívást Nagyvenyimre, a Pünkösdi Dalostalálkozóra, melyet 2016. május 07-én rendeztek meg.

Az idén már 13. alkalommal került sor erre a jeles ünnepségre. 14 együttes 270 dalosa vett részt az alkalmon. Ezen a napon búcsúztatták, és köszönték meg a munkáját a leköszönő Nagyvenyimi Nyugdíjas Klub vezetőjének, Juhász- Vedres Zoltánnénak. Marikától a stafétát Póla Imréné, Ágnes asszony vette át.

     Vargáné Kaiser Katalin polgármester és Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. A képviselő elmondta, hogy a találkozó már nemcsak térségi, amint az tizenhárom évvel ezelőtt elindult, hanem több megyét összekötő alkalom lett.

     A programok sora a Pálhalmi BV Mélykúti Kodály Kórusának ajándék műsorával kezdődött. Ezt követte a hat zenei kíséret nélküli dalkör, majd a nyolc zenei kísérettel szereplő csoportok következtek.

     Elsőként a házigazda Aranydaru Dalkör Kalocsai Népdalcsokorral lépett színpadra. Második szereplő a Dunaújvárosi Búzavirág Népdalkör volt, Hevesi és Jász-Nagykun Szolnoki dalcsokrot adtak elő. Utánuk a Kék Duna Népdalkör Dunavecséről Mátrai Dalcsokrot hozott. A következő a Kisapostagi Nőegylet Dalköre volt, Rábaközi Népdalcsokrot adott elő. Ötödikként a Dunaegyházáról érkezett Jasná Jesen Nyugdíjas Egyesület lépett fel, Magyar és Szlovák Népdalcsokrot énekeltek. Zenei kíséret nélküli kategóriában utolsóként következett a mi Szappanos Lukács Népdalkörünk. Galgamenti és Kiskunsági Pásztor és Betyár Népdalcsokrot vittünk. Szólót énekelt Szappanos Bálint és Ferkelt-Vér Ferenc.

     Mind a dalkörök, mind a szóló énekesek hatalmas tapsot kaptak.

     Ezután szerepelt a nyolc zenei kísérettel szereplő dalkör.

     Részt vett Kissoltról a Nyugdíjas Egyesület, Seregélyesről az Élő Ősz Dalkör, Lepsényből az Esthajnal Nyugdíjas Dalkör, Ráckeresztúrról a Bor-Ászok Dalárda, a Baracsi Barátság Dalkör, a Hantosi Népdalkör, a Sárosdi Nyugdíjas Klub, Szabadegyházáról a Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör.

     A műsort követően szakmai zsűri értékelte a produkciókat. Vakler Anna a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója kihangsúlyozta, hogy „A zene a dal mindenkié. A dalos találkozók feladata és üzenete, hogy megőrizzék, továbbadják unokáinknak a magyar népdalvilág örökségét, értékeit.”

Az idei dalostalálkozó ismét sok szép élménnyel gazdagított bennünket annak ellenére, hogy a fellépésünket követően haza kellett jönnünk a helybeli szereplésünk érdekében.

     Délután itthon vettünk részt a Kunszentmiklós Város Önkormányzata által szervezett REDEMPTIÓ EMLÉKNAP ünnepségen. A vásártéren felállított nagy színpadon három Kiskunsági Pásztor és Betyárdal Népdalcsokrot adtunk elő.

Selyem Balázsné