<< Vissza

Vikár Bélára emlékeztünk
2015.10.12. 21:51, írta: Ludányi András, rovat: Tagszervezeteinknél történt
2015 október 3-án került sor Dunavecsén a IX. Dalos Találkozóra. Vikár Béla halálának 70. évfordulójára rendezték meg a dunavecsei dalostársaink ezt a találkozót. A meghívott hét település dalköre között szerepelt a mi Szappanos Lukács Népdalkörünk is.

  Vikár Béla híres népzenekutató volt, 1859-ben Hetesen született, és 1945-ben Dunavecsén halt meg.  Az 1870-es évek végétől a népdalok szövegeit gyorsírással jegyezte le. Később Európában egyedülálló módon fonográfra is rögzítette.
    Az ünnepség koszorúzással kezdődött a Vikár Béla Művelődési Ház előtti emlékműnél . A koszorúzás ideje alatt a dalkörök közösen énekelték a „Lement a nap a maga járásán” című dalt. A vendégvárásra szépen megterített művelődési házban folytatódott a színpadi műsor.
Vörös Sándor polgármester megnyitójában a világhírű tudósra emlékezett. Elmondta, hogy a közelmúltban a Kék Duna Népdalkörrel Vikár szülőhelyén, Hetesen jártak. A hosszú fárasztó utazás ellenére sok szép élménnyel gazdagodva térhettek haza. Az emlékező és a  népzenét kedvelő vendégeknek kellemes időtöltést, örömteli délelőttöt kivánva nyitotta meg a találkozót.
    Elsőként a Dunavecseiek Néptánccsoportja lépett színpadra. Hatalmas tapssal jutalmazta színvonalas  műsorukat a közönség.  Őket követte a Kiskun Népdalkör Szabadszállásról. Az Életet az Éveknek Nyugdíjas Népdalkör következett Kunadacsról. A tassi Nyugdíjas Klub Margaréta Népdalkör folytatta a műsort. Utánuk a mi Szappanos Lukács Népdalkörünk szerepelt, Kiskunsági és Csángó Népdalcsokrot adtunk elő. Fellépett a Kisapostagi Nőegylet Népdalköre, a Kéknefelejcs Nyugdíjas Népdalkör Kunpeszérről, majd a Kissolti Nyugdíjas Egyesület Dalkörénk és Citerazenekaránk  műsorát hallhattuk. A sort a házigazda Kék Duna Népdalkör zárta. A dalosok műsorait nagy tapssal fogadta a lelkes közönség.
    Borbély Lajos dalkörvezető megköszönte a dalkörök részvételét. Köszönetet mondott Dunavecse Város Önkormányzatának az anyagi és erkölcsi támogatásért, amely nélkül nem jöhetett volna létre ez a jeles emlékünnepség. Zárásként Vikár Béla egyik legkedvesebb dalát , a „ Repülj fecském, repülj..!” népdalt énekente minden résztvevő.
Ezt követte az ízletes ebéd. Hamarosan megszólalt a talp alá való mulatós zene. Akinek tűz égett a bokájában táncra kerekedett. 
    Sok szép népzenei élménnyel gazdagodtunk ezen a napon is.
                                                                                                                   Selyem Balázsné