<< Vissza

Vass Lajos Népzenei Találkozó Lakiteleken
2015.09.07. 18:31, írta: Ludányi András, rovat: Tagszervezeteinknél történt
Meghívást kapott a Szappanos Lukács Népdalkör a 2015. szeptember 05-én megrendezésre került Vass Lajos Népzenei Találkozóra. A meghívásnak örömmel tettünk eleget annál is inkább, mivel dalkörünk elődje, az 1970-es években rendszeresen sikereket aratva szerepet Lakiteleken a Röpülj Páva Népzenei vetélkedőkön.

 Kórusokkal és néptáncosokkal telt meg szombat délután a Művelődési Ház, ahol tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a találkozó. A rendezvényen tíz település tizennégy csoportja képviseltette magát. Jelen volt szereplésével a Vajdaságból Bajmok, Lakitelek testvérvárosának tánccsoportja is.
„Csinger Sándorné, a lakiteleki népdalkör vezetőjének köszöntője után Madari Andor, Lakitelek alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt. – Minden résztvevőt egy közös cél hozott Lakitelekre, a népzene és a néptánc szeretete, a nemzet értékeinek megőrzése és továbbadása. A jelenlévők magukénak érzik Vass Lajos hagyatékát és célkitűzéseit – fogalmazott az alpolgármester. Madari Andor megköszönte a lakiteleki népdalkör munkáját, hogy immár tizenegy alkalommal megszervezte ezt a színvonalas találkozót. – Kijelenthető, hogy Vass Lajos nem hiába dolgozott, a népzene él, és remélhetőleg még sokáig élni is fog – zárta köszöntőjét az alpolgármester.”
„A találkozó résztvevőit Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke is köszöntötte. Vass Lajosról elmondta: minden nap a népdal, a népművészet, a hagyomány tiszta szolgálatában állt.  1971-től nyolc éven át népzenei találkozók voltak a lakiteleki Művelődési Házban Vass Lajos elnökletével.”
A köszöntők után mutatták be a dalkörök és tánc csoportok  a dalaikat, táncaikat.
Fellépő csoportok:

- Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub és Lakitelek népdalköre
- Kálmán Lajos Népdalkör (Bugac)
- Boróka Népdalkör (Ágasegyháza)
- Kösöntyű Néptánccsoport (Lakitelek)
- Hunyadivárosi Nyugdíjas Klub népdalköre (Kecskemét)
- Jedinstvo – Egység Me (Bajmok) néptánc
- Hagyományőrző Népdalkör (Ballószög)
- Dudorások (Lakitelek)
- Nyugdíjas Klub (Bugac) néptánc
- Kiskun Népdalkör (Szabadszállás)
- Szappanos Lukács Népdalkör (Kunszentmiklós)
- Hunyadivárosi Nyugdíjas Klub (Kecskemét) néptánc
- Szeremlei Sugovica Népdalkör (Szeremle)
- Univer Tánczos Péter Népzenei Együttes (Kecskemét)
A csoportok szívvel-lélekkel adták elő műsorszámukat.  Az ízletes vacsora elfogyasztása után kezdetét vette a kötetlen közös éneklés, amelyhez alapot adott a jó fehér és vörös bor. A kiadós eső ellenére a késő esti órákban élményekkel gazdagodva térhettünk haza.
                                                                                             Selyem Balázsné