<< Vissza

Újabb együttműködési megállapodást kötöttünk
2013.08.31. 21:31, írta: Ludányi András, rovat: EGYESÜLETÜNK ÉLETE
Egyesületünk újabb intézménnyel a Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskolával állapodott meg közösségi szolgálatot teljesítő tanulók fogadására. A szerződést június 25-én Bernáth Judit az iskola igazgatója és Dinnyés Zoltán egyesületünk elnöke írta alá. Egyesületünk részéről a program felelőse továbbra is Ludányi András.
A megállapodásról már most elmondhatjuk, hogy sikeres, ugyanis várakozásunkat felülmúlva már a nyári szünetben többen jelentkeztek munkára. Feladat volt és a jövőben is lesz bőven. Szórólapoztak, takarították a közösségi házat, segítettek a rendezvények előkészítésében. Két fiú Bányai Ákos és Farkas Szabolcs augusztus végére már teljesítették az érettségi vizsga feltételéül előírt 50 órát. Nagyon szorgalmasan dolgoztak. Gratulálunk nekik. Ezúton is köszönjük mind az ő, mind a többi, az egyesületünknél közösségi szolgálatot végző tanulók munkáját. Nagy segítségünkre voltak és bízunk benne, hogy lesznek a jövőben is egyesületünk működtetésében.