<< Vissza

Nagy sikert aratott a megújult a gyermeknapi rendezvényünk
2013.07.17. 20:54, írta: Ludányi András, rovat: GYERMEKNAP
Egyesületünk június 2-án a Virágh Gedeon barantacsapattal és a Magyarok Szövetsége Kunszentmiklósi Közösségével közösen immár hetedik alkalommal szervezte meg a városi gyermeknapot.
Új helyszínen új programokkal vártuk a gyerekeket és felnőtteket. Ezúttal nem a strandon, hanem a közösségi ház udvarán volt a rendezvény. Hét helyszínen zajlott a vetélkedés. Volt műveltségi vetélkedő, sport és ügyességi játékok. Ebben az évben igyekeztünk bevonni a szülőket, nagyszülőket is a játékokba. Nem kis sikert arattunk vele. Szülők, nagyszülők nagy igyekezettel kapcsolódtak be a játékokba csemetéjük oldalán.
A szorgalmas csapatok értékes ajándékot kaptak.
Egyesületünk tagjai már korán reggel befűtöttek a kemencébe. Kalácsot, kenyérlángost sütöttünk, melyet nagy örömmel fogyasztottak gyerekek, felnőttek egyaránt.