<< Vissza

Beszámoló, tisztújító közgyűlés
2012.05.27. 22:24, írta: Ludányi András, rovat: EGYESÜLETÜNK ÉLETE
Egyesületünk május 19-én tartotta beszámoló, tisztújító közgyűlését. A Közgyűlés nyolc napirendi pontot tárgyalt meg és negyvenhárom határozatot hozott.
Vezetőség tájékoztatója:
Elsőként Dinnyés Zoltán az egyesület elnöke számolt be az előző közgyűlés óta végzet munkáról. Beszámolt a megtartott rendezvényekről és a vezetőség egyéb munkájáról. Ezt követően Ludányi András gazdasági vezető ismertette a civil szervezetek működését szabályozó törvényi változásokat, majd a közösségi ház működtetéséről számolt be. Beszámolójában elmondta, hogy a működtetésben résztvevők az elmúlt évben 250 órát dolgoztak az épület szépítésén, rendbentartásán, de ebben az évben is már 125 óránál tartanak. Nyári tervek között szerepel a kemence építése, az épület festése, mázolása. Beszámoló hangzott el az egyesület pénzügyi helyzetéről és az aktuális pályázatok állásáról.


Közhasznúsági jelentés és a pénzügyi beszámoló valamint a 2012-évi költségvetés megvitatása:
Az Ellenőrző Bizottság beszámolója után a jelenlevők megvitatták és elfogadták a Ludányi András által elkészített közhasznúsági jelentést és az ez évi költségvetést.

Tisztújítás:
Egyesületünk tisztségviselői három évre kapják megbizatásukat. A második ciklus most járt le. Előzetesen megtörténtek a jelölések. Minden tisztségre volt több jelölt is. A jelölésekről történt szavazás során azonban néhányan ki estek, de volt aki nem vállalta a jelölést. A titkos szavazáson kiderült, hogy a tagság elégedett a tisztségviselők munkájával, mert az elnököt és a vezetőséget a helyén hagyta. A bizottságokban is minimális változás történt.
A szavazás eredménye:
Vezetőség:
Dinnyés Zoltán elnök,
Szentgyörgyi Mária Judit alelnök,
Dr. Szilágyi László alelnök,
Ludányi Andrásné titkár,
Ludányi András gazdasági vezető.
Ellenörző Bizottság:
Honti Roland elnök,
Székely Gábor tag,
Vajda Tiborné tag
Fegyelmi Bizottság:
Dinnyésné Mézsáros Irén elnök,
Ludányiné Szinai Bernadett, tag,
Ludányi András tag.

Alapszabály módosítása:
A Közgyűlés több pontban módosította az egyesület alapszabályát. Módosítás következtében helyi hatókörű szervezetből területi hatókörű szervezet lett. Bekerült az alapszabályba a közösségi ház üzemeltetése is.

Egyéb ügyek:
Megbeszélésre került a következő hetekben megrendezésre kerülő rendezvények feladatai. Az egyesület néhány tagja részt vesz június másodikán a TeSzedd szemétgyűjtési akcióban. Dinnyés Zoltán javasolta, hogy az egyesületünk helyezzen ki a város azon utcái elejére, melyek híres történelmi személyről lettek elnevezve, egy emléktáblát. A kezdeményezést mindenki támogatta. Székely Gábor felvetette, hogy a közösségi házunkat nevezzük el. Ő Kossuth Lajosról gondolta elnevezni. Szeretné, ha a közösségi ház kertjében felállításra kerülne egy Kossuth szobor is. Honti Roland felvetette, hogy szervezzük meg újra az "Ide nekem az oroszlánt is!” című műveltségi vetélkedő.

Ezt követően jóhangulatú, kötetlen beszélgetésre került sor.