<< Vissza

Csendes Tavaszi Esték Dr. Szilágyi Lászlóval
2011.03.06. 12:18, írta: Ludányi András, rovat: CSENDES ... ESTÉK
Március 6-án, az ez évi első Csendes Esténken Dr. Szilágyi László előadásában hallhattunk a tragikus véget ért 2. magyar hadsereg létrejöttéről, felvonulásáról a Donhoz és a teljes megsemmisüléséről.
A Doktor úr, a jelenlevő mintegy 25-30 fős hallgatóságnak, beszélt a hadsereg viszontagságos útjáról a Donhoz. Hallhattuk, hogy katonáink, hogyan próbálták meg leküzdeni a téli időjárást, miközben nem volt élelmiszerük és megfelelő téli ruházatuk. Beszélt az áttörésről, beszélt arról, hogy a hadsereg hogyan tört ki az ellenség gyűrűjéből, a katonák, hogyan, miért estek fogságba illetve a szerencsésebbek, hogyan tértek haza. A háborút megjárt emberek beszámolója alapján mesélt a testi és nem kicsi lelki sebekről. Mesélt olyan a csatában résztvevő katonáról aki, máig megmagyarázhatatlan okokból, a 60-as években vetett véget életének. Nyilvánvalóan nem tudott megküzdeni a lelki teherrel. Sajnos nagyon sokan voltak ilyenek.
Ezt követően Mészár Gyula bácsi emelkedett szólásra. Ő, a magyar hadsereg fegyverzetéről beszélt igen részletesen kielemezve azt. A II. világháborús fegyverektől visszament egészen az 1800-as évek végén használatos katonai fegyverekhez.
Gyula bácsi után Székely Gábor szólt hozzá az esthez. Ő az előadó Szilágyi doktor úr munkáját köszönte meg, elismerve, hogy rengeteg munkába kerülhetett a Doktor úrnak a 2. magyar hadsereg történetének ilyen aprólékos feldolgozása.
A nagyon színvonalas előadás után a jelenlevők még hosszan beszélgettek, miközben fogyasztottak a csendes estékről elmaradhatatlan zsírkoskenyérből, süteményből és mindezt leöblítették finom borokkal.