<< Vissza

Csendes Tavaszi Esték
2009.05.31. 14:18, írta: Ludányi András, rovat: CSENDES ... ESTÉK
21-én csütörtökön, rendhagyó időben, rendhagyó helyszínen tartottuk a „Csendes Tavaszi Esténket. Ezen az estén "Római vakációim" címmel Balogh Mihály tartott képes, zenés bemutatót római úti élményeiről (1992-2009).


Balogh tanár úr így emlékszik a kezdetekre:
Egy hideg, esős novemberi délelőttön, 1992-ben a kisgimnázium ötödikeseinek meséltem a Colosseumról. Alighanem jócskán "belelkesedhettem", mert az egyik nebuló egyszer csak megkérdezte: "a tanár bácsi járt már Rómában?" A kérdés annyira váratlanul ért, hogy legalább egy percig megszólalni sem tudtam, hiszen a legtitkosabb vágyamat mondta ki helyettem. Végül azt válaszoltam, hogy nem, kislányom, de a nyáron elmegyek, és ősszel majd mindent elmesélek, amit láttam. Ha már a szavamat adtam, hát meg is tartom. Azóta 17 éve járom Rómát , Itáliát - örök szerelemben.
Ezen kirándulásairól, kalandos útjairól mesélt s mutatott képeket a mint egy 25-30 érdeklődőnek.