<< Vissza

"Szülőföldemen"
2008.10.19. 21:46, írta: Ludányi András, rovat: "SZÖLŐFÖLDEMEN"
Péntek este az ÁMK könyvtárában láttuk vendégül Takács Ferenc Birkózót. A híres sportemberrel Balogh Mihály beszélgetett.
Takács Ferenc 30-35 érdeklődő előtt beszélt gyermekkoráról, sportolói pályafutásáról. Elmondta, hogy az általános iskola minden évfolyamát kitűnővel végezte el. A középiskolai tanulmányait is jó eredménnyel zárta. 1986-ban érettségizett a helyi gimnáziumban. A birkózás alapjaival a kunszentmiklósi szakosztályban ismerkedett meg, s innen került be az ifjúsági válogatottba. Másodikos gimnazistaként két sportágban (atlétikában és birkózásban) serdülő magyar bajnok volt. Érettségi után TF szakedzői, később testnevelő tanári diplomát szerzett. Egy évtizeden át volt korosztályos, majd felnőtt válogatott birkózó. Utóbb a BVSC edzője lett. A pekingi olimpián pedig a kötöttfogású válogatott szövetségi edzőjeként vett részt. A következő olimpián, Londonban is szeretne ott lenni versenyzőivel.
A beszélgetést követően a nézők kérdéseire válaszolt, majd kötetlen beszélgetés következett.
Takács Ferencnek köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat, pályafutásához sok sikert kívánunk!