<< Vissza

Egészségünkért
2008.04.07. 20:00, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Béres Egészség Hungarikum Alapítvány egy átfogó, nemzeti egészségmegőrző és betegségmegelőző programot indított, Béres Egészség Hungarikum Program néven, kiemelt figyelmet fordítva a közösségi alapú életminőség- és egészségfejlesztési törekvéseknek.
E programban való részvétel elősegítésére tréningsorozatot szervez a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány. Erre kapott meghívást egyesületünk Dr. Béres Józseftől, az alapítvány alapítójától. Egyesületünket Asztalos Jánosné fogja képviselni.
A Béres Egészség Hungarikum Program azért jött létre, hogy Magyarország Európa egyik legegészségesebb nemzetévé váljon. Ma még sokszor ismételt magyarországi statisztikák igazolják, hogy az egészségtelenség Hungarikum. A Béres 35 év egészségmegőrző családi hagyományra építve egy új közhasznú alapítványt hozott létre Béres Egészség Hungarikum Alapítvány néven. A szervezet által irányított átfogó program 2007-ben elsősorban a Béres Egészség Hungarikum Index elnevezésű reprezentatív kutatás által feltárt ellentmondásokra, az egészségtudat hiteles formálására koncentrált. Céljuk, hogy tudatosítsák az emberekben, mit tehetnek az egészségük megőrzése érdekében. Biztató előjel, hogy a reprezentatív kutatásban megkérdezettek 47%-a egyetértett azzal: egészség megőrzéséért az egyén a felelős. Vagyis a társadalom fele felismerte, nem az államra kell várni. Ehhez kívánnak iránytűt és segítséget nyújtani a programmal.
A program célja, hogy a települések a program végére egy olyan egészségtervvel rendelkezzenek, mely terv segítségével hatékonyan fejleszthetik településük egészségét, sőt a 2007-2013 között megnyíló pályázatokra is sikerrel pályázhatnak! Sajnos ma még csak kevesen ismerték fel, hogy Magyarország pályázati szempontból fordulóponthoz érkezett! 2008-2013 között több milliárd forint áll majd az országunk rendelkezésére, azonban az eddigi tapasztalatok szerint a településeknek csak kis része rendelkezik a pályázatok sikerességének esélyeit növelő közösségi alapú egészségtervvel, s sokan nincsenek tisztában azzal sem, milyen pályázati források állnak rendelkezésre, hogyan, milyen módon lehet pályázni. Ebben is segítséget kíván nyújtani program.

Az alapítvány ajánlata:
· Tréninget biztosítanak a sikeres pályázatokhoz szükséges egészségtervek elkészítéséhez.
· A legsikeresebb egészségterveket 2009 január 1-től támogatják. Az egészségterv elkészítésére rendelkezésre álló idő 7 hónap, azaz benyújtásának határideje 2008. október 31.
· A tréning alatt, valamint az elkövetkezendő években a megnyíló pénzügyi forrásokról – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel szoros kapcsolatban álló pályázatfigyelő partnerük segítségével -.folyamatosan tájékoztatják a programban részt vevő településeket, civil szervezeteket.