2015.09.15. 22:02, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Egyesületünket az a megtiszteltetés érte, hogy felkérést kaptunk az önkormányzattól, hogy szervezzünk a Szentmiklósi Napom keretében zajló birkafőző verseny ideje alatt szórakoztató műsort. A programot tagszervezetünkkel a Szappanos Lukács Népdalkörrel közösen állítottuk össze.
A rendezvényről Selyem Balázsné a népdalkör tagja az alábbi sorokat írta:
2015.04.17. 22:26, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Sorozatunk második előadásán, április 15-én a magyar nemesítésű paprikákkal ismertette meg a jelenlevőket Hegedűs Ágoston kertészmérnök.
2015.04.17. 22:25, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Egyesületünk a Kiskun Hagyományőrző Baráti Körünkkel közösen új előadás sorozat szervezésébe fogott. Az előadások az egészséges táplálkozásról az egészséges élelmiszerek termesztéséről fognak szólni. Lesz olyan előadás is melyen a gyógynövényekkel és azok használatával fognak megismerkedni a téma után érdeklődők.
2015.03.22. 22:21, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
A temetőben történt látogatásunk után fáklyás felvonulás kezdődött. Ezt követően az ÁMK nagytermében egyesületünk által szervezett katonadalos esttel zártuk a március 14-i programsorozatot.
2015.01.29. 21:54, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
A Puszta Hangja Egyesület szeretettel meghív Téged a „Hagyományőrző keramikus rendezvénysorozat a kunszentmiklósi iskolák részére” című rendezvényekre.
2014.07.28. 22:05, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Dinnyés Zoltán, egyesületünk elnökének szervezésében július 19-én nagysikerű nótaestet tartottunk.
2014.07.19. 21:44, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Egyesületünk az utóbbi időben két Kunszentmiklósra látogató csoportot fogadott, és kalauzolt a város nevezetességei között. Az első alkalommal az Országos Honismereti Akadémia tagjait fogadtuk, melyről korábbi írásunkban már beszámoltunk.
A második alkalommal, július 12-én, városunk díszpolgára Tamási József apát úr hozta el szülővárosába katolikus gyülekezetét a Kartali katolikusokat.
2013.12.24. 12:36, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
December 21-én telt házas közönség előtt tartottuk karácsonyváró műsoros estünket.
2013.06.21. 18:56, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Egyesületünk elhatározta, hogy Kunszentmiklós szülötteiről elnevezett utcákban, a névadó tiszteletére emléktáblát állít. A szervezéssel az ötletadó Dinnyés Zoltán elnökünket bíztuk meg. Az első emléktábla elhelyezésére a Virágh Gedeon utcában június 16-án került sor. Az utca elején, Baki István szülői házában látható egy családi múzeum. Úgy gondoltuk, hogy ennél méltóbb helyre aligha kerülhetne az emléktábla.
Az avató beszédet Dinnyés László az emléktábla készítője mondta.
2010.05.13. 22:08, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Korábban egy ingyenes tárhelyre volt feltöltve a honlapunk, melyet a szolgáltató megszüntetett.
2009.12.27. 14:03, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Egyesületünk is csatlakozott a már hagyományos december 21-i Fénylánc Magyarországért felhíváshoz.
2009.11.22. 17:35, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
November 7-én nagy sikerrel zajlott le a Nótaest. A fellépő művészektől gyönyörű nótákat hallhattunk.
2009.10.05. 22:42, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Augusztus 20-án a VDÁMK-val közösen rendeztük a Szent István napi ünnepséget.
2008.12.29. 20:35, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
December 21. a téli napforduló időszakában, amikor a Fény legyőzi a sötétséget, és újjászületve átveszi az új élet kezdetét, mi is megtartottuk a Fény Ünnepét. Ez alkalomból csatlakoztunk a Magyarországi fénylánchoz is.
2008.05.09. 06:53, írta: S. Szabó István, rovat: EGYÉB
gálaműsort tartottunk
2008.04.07. 20:00, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
Béres Egészség Hungarikum Alapítvány egy átfogó, nemzeti egészségmegőrző és betegségmegelőző programot indított, Béres Egészség Hungarikum Program néven, kiemelt figyelmet fordítva a közösségi alapú életminőség- és egészségfejlesztési törekvéseknek.
E programban való részvétel elősegítésére tréningsorozatot szervez a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány. Erre kapott meghívást egyesületünk Dr. Béres Józseftől, az alapítvány alapítójától. Egyesületünket Asztalos Jánosné fogja képviselni.
2008.02.13. 06:21, írta: S. Szabó István, rovat: EGYÉB
kellemes meghívásnak tettünk eleget.
2007.11.09. 07:44, írta: S. Szabó István, rovat: EGYÉB
Csütörtök este a Varga Domokos ÁMK-ban könyvbarátok gyűltek össze.
2006.12.18. 15:20, írta: S. Szabó István, rovat: EGYÉB
A Puszta Hangja Egyesület