<< Vissza

Dunántúli vendégszereplés
2018.09.18. 20:05, írta: Ludányi András, rovat: Tagszervezeteinknél történt
A Szappanos Lukács Népdalkör meghívást kapott Baracsra Népdalkörök Találkozójára. Barátaink meghívásának örömmel tettünk eleget, akik 16. alkalommal rendezték meg a találkozót. Szeptember 15-én napsütéses szép reggelen indultunk útnak a Dunántúlra. A dimbes-dombos területen haladva gyönyörködtünk a táj őszi szépségében. A Faluházban kétszáz vendégnek terítettek meg a házigazdák. Szíverősítő italokkal és sós süteményekkel vártak bennünket a dalos barátaink. A műsor kezdésére megtelt a hatalmas terem a sok szereplővel és az érdeklődőkkel.

          Koncz Mária dalkörvezető és Katona Mihályné klub elnök fogadta és köszöntötte a megjelenteket.

          Őket Várai Róbert polgármester megnyitó beszéde követte. A polgármester elmondta, nagy örömére szolgál, hogy ilyen sok dalkör elfogadta a meghívást. Évről évre eljönnek a régi ismerősök, és minden alkalommal van olyan dalkör is, aki először lép fel a baracsi találkozón. Méltatta a dalosok munkáját, hiszen sok próba előzi meg az ünnepi szerepléseket. Igény van a népdalok színes skálájának előadására és hallgatására, amit bizonyít a nagy létszámú érdeklődő.

          A műsort a helyi általános iskolások kezdték el. Kalló Zoltánné tanárnő által betanított diákok népdalaikkal hatalmas sikert arattak. A felnőttek műsorában a baracsi Vadalmafa népdalkör Hajdúsági és Hortobágyi népdalokkal szerepelt. Őket a kisapostagi Lilaakác dalkör követte, Somogyi népdalokat énekeltek. A következő a kunszentmiklósi Szappanos Lukács Népdalkörünk volt, mi Dunántúli betyár csokrot, és tréfás népdalcsokrot vittünk. Utánunk a baracsi ifjú tehetség, Kiss Péter hívódíjas harmónikás következett. Á- moll csárdásával bűvölte el a nézőket. A Pákozdi népdalkör Mátravidéki népdalokkal szerepelt. A Hantosi és a Sárosdi népdalkör együttesen lépett fel, Jászsági népdalcsokrot énekeltek. Dunaújváros Búzavirág népdalköre Heves, Jásznagykun népdalcsokrot adott elő.  Az Arconic- Köfém tánccsoport Mezőföldi táncaira hatalmas tapsot kapott. Sárosd és Hantos Retye-Rutya női népdalköre Tréfás népdalokból állította össze a műsorát. A rácalmási Napsugár Asszonykórus Csík megyei dalokat hozott. Vadon Nőtt Gyöngyvirág dalkör Szabadegyházáról citerás kísérettel Felcsíki és Fejér megyei népdalokat énekelt. A Hantosi Férfi Dalárda Hortobágyi népdalokkal rukkolt elő. Az utolsó szereplő a Nagyvenyimi és Baracsi Néptánccsoport szűnni nem akaró tapsot kapott. Rábaközi, kalotaszegi, kalocsai és felcsíki táncokat mutattak be.

          A műsor zárásaként Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője köszönte meg a fellépőknek a szereplését, a támogatóknak az anyagi hozzájárulást, a szervezőknek a lelkes és kitartó munkát.

          A műsor végére megéhezett vendégek asztalára került az ízletes ebéd. A sertéspörkölt és sült csirke után sok finom süteménnyel és díjnyertes borokkal vendégeltek meg bennünket.

          Köszönjük a baracsi dalostársainknak a meghívást, és a szíves vendéglátást. Örömünkre szolgált, hogy szép élménnyel gazdagodtunk, és együtt ünnepelhettünk a házigazdákkal és vendégeikkel.

Selyem Balázsné