<< Vissza

Megtartottuk első író-olvasó találkozónkat
2013.11.21. 20:07, írta: Ludányi András, rovat: ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK
November 9-én könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozót tartottunk. Dr. Seres István Karikással a szabadságért című könyvének bemutatójára került sor.

Sajnos a találkozó felemásra sikeredett, mert az író a találkozó napján balesetet szenvedett és nem tudott eljönni. A helyzetet Székely Gábor az est házigazdája és Baski Imre turkológus, az MTA tagja mentette meg. Mindketten jól ismerték Dr. Seres Istvánt, olvasták könyvét. Székely Gábor a nyár folyamán már egy rendezvény keretében beszélgetett vele. Baski Imrének munkatársa volt az MTA-nál. Így az est folyamán egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetésnek volt részese a nagyérdemű.
Azt est első részében Székely Gábor és Baski Imre a könyvről, a második részben a szegedi és kunszentmiklósi betyárokról beszélgettek. A jelenlevők sok érdekességet tudhattak meg főleg a kunszentmiklósi betyárokról. Baski Imre elmondta, hogy ő Baski Gyuri híres kiskunsági betyár leszármazottja. Hiteles forrásból hallhattunk a betyár életéről, elfogásának körülményeiről.
Késő estébe nyúló beszélgetés végén a közönség zsíros kenyér és bor társaságában még sokáig elemezgette a hallottakat.