<< Vissza

Fény ünnepe
2008.12.29. 20:35, írta: Ludányi András, rovat: EGYÉB
December 21. a téli napforduló időszakában, amikor a Fény legyőzi a sötétséget, és újjászületve átveszi az új élet kezdetét, mi is megtartottuk a Fény Ünnepét. Ez alkalomból csatlakoztunk a Magyarországi fénylánchoz is.
A Fény születésének napja, az ősmagyarság legnagyobb ünnepei közé tartozott. Ezt az ünnepet elevenítettük fel most, azzal a szándékkal, hogy hagyományt teremtsünk annak a szellemiségnek melynek eredete a kozmikus világot, és az ebben a világban élő embert szimbolizálja. A Földön élő ember a lelkének, testének, szellemének tudatos harmóniába hozásával tudja csupán végrehajtani azt a küldetést, amit ebben a mostani időszakban felvállalt. Célunk az, hogy rámutassunk arra, hogy az ember csak akkor kerülhet harmóniába önmagával, ha mindhárom aspektusát folyamatosan, egyenlő arányban táplálja, és egyensúlyban tartja. Ezen a napon az új paradigma szellemében kívánunk táplálékot nyújtani a testnek, a léleknek, és a szellemnek egyaránt.

Az fény ünnepének története arra az időre emlékezik, amikor még őseink kerecsen-sólymokat neveltek vadászat céljára. A fiatal kerecsent december 21-én röptették először. Innen a kerecsen-karácsony szavak játékos összefüggése.
A sólymok nemes hagyományát a székelyeknél és a palócoknál talán még megtalálhatjuk - ha másként nem - legalább emlékek formájában, ez pedig a “madármise”… Karácsony estére a gyerekek összegyűjtenek sok-sok verebet, amelyeket az éjféli misén szabadon engednek a templomban…
A kerecsenből, ebből a mára már védetté vált madárból, egyre kevesebb van, nem is tarthatjuk a magunk örömére. Ezzel egyet kell érteni, hiszen ez a csodálatos madár szabadnak született, éljen tehát szabadon.
A kerecsen a Lajtán túl nem rak fészket! Őseink mondogatták, hogy “ne menj tovább nyugatra, csak addig menj, amíg a kerecsen fészkel”
Engedjünk a Fény ünnepén egy szeretetteljes gondolatot a régi kerecsenek felé, és vigyázzunk a most élőkre, mert őseink szellemét őrzik.

A mi kis ünnepségünk a harangszó után, este 6-órakor a máglyagyújtással kezdődött. Ezt követően elénekeltük a Himnuszt és meghallgattuk az igehirdetést és imádságot, majd Lesi Árpád a Magyarok Szövetsége Szervező Bizottságának a tagja olvasta fel - a szövetség által a fénylánchoz csatlakozóknak írt - köszöntő levelét. A levél felolvasása után Képli Barbara énekelt, majd Dinnyésné Mészáros Irén szavalt. A szavalat után a Szappanos Lukács népdalkör énekelt, majd Bődi Szabolcs polgármester mondta el köszöntőjét. Ezt követően elénekeltük a Szózatot és a Székely Himnuszt.
A műsor után kaláccsal, pogácsával, hagymás-zsíroskenyérrel és forralt borral vendégeltük meg az igen szép számmal összegyűlt érdeklődőket. A rendezvényen több mint százan voltunk, még Dömsödről is többen megtisztelték rendezvényünket jelenlétükkel.
Köszönjük a fellépőknek a gyönyörű műsort és köszönjük a vendégeinknek, hogy részvételükkel emelték az est fénypontját.