<< Vissza

Doktorok találkozója
2008.12.20. 19:47, írta: Ludányi András, rovat: "SZÖLŐFÖLDEMEN"
Csütörtöki rendezvényünkre - melyet mintegy 50-60 érdeklődő előtt tartottuk – bátran mondhatjuk, hogy a doktorok találkozója volt.
Balogh Mihály vendége volt Dr. Boczek Tibor igazgató főorvos és Dr. Nagy Bálint biológus. A nézők soraiban is voltak doktorok. Dr Halasy Kálmán és Dr. Jakab László is megtisztelt bennünket jelenlétével.
Mindkét vendég beszélt gyökereiről, munkájáról, és az egészségügy helyzetéről. Dr. Boczek Tibor elmesélte, hogy, hogyan mentette meg élő lánccal Pásztó lakossága a bezárásra ítélt korházukat, melynek most ő az igazgató főorvosa. Napi munkája mellett egyfolytában küzd a korház megmentéséért, úgy tűnik sikeresen.
Dr. Nagy Bálint 1985-óta a – megszakításokkal - SOTE I. sz. Női Klinikáján dolgozik. Dolgozott az Egyesült Államokban és Helsinkiben is mint kutató. Szakterületén a határainkon túl is elismert kutató. Mint genetikus elérte a PhD fokozatot.
A beszélgetés végén Dr. Halasy Kálmán meleg szavakat intézett Dr. Boczek Tíborhoz és Dr. Nagy Bálinthoz. Hosszan dicsérve munkájukat, sok sikert kívánt nekik.